Bár a város zarándokszobra kifejezetten bús, én a történelmi hitelesség kedvéért kénytelen vagyok beismerni, hogy az én napom gasztroorgiával zárult. A szállás éttermében full-Galícia-menüt ettem végig, két pincér értő kommentárjaival és tevékeny segítségével. Kenyérkóstoló és félédes vörösbor után a helyi leves jött (kelkáposzta, bab, húsleves, krumpli), majd polip (!!!), végül pedig fagyi kávélikőrrel, de azt már megsokallta a telefonom, és leállt, ezért nincs róla kép. Úgy kellett újraéleszteni. 🙂
Szóval ha eddig Galícia a legelők, tehénlepények és légycsípések ok-okozati összefüggésben lévő kombóján kívül még a sok-sok hangos zarándok tömegét jelentette… nos, akkor ez a kép ma este jelentősen árnyaltabb lett. :))