Az O’Cebreiro olyan élmény volt, hogy úgy döntöttem, nem megyek tovább, és 13 km után megállva itt alszom a hegyen. Indoklásként csak annyit mondhatok, hogy amikor hatalmas fényben a sárga úton felértem a tetőre, egyszerre láttam jobbról a Napot, balról pedig a Holdat, közben itt volt maga a hegy, az út, és rajta én! Az én jelképkedvelő lelkemnek elképzelhetetlen lett volna ezután csak úgy továbbmenni. Ráadásul balfelől azt a panorámát láttam, ahonnan jöttem, jobbról pedig azt, ahová megyek! Kell ennél több?! Szóval itt vagyok, átértem Galíciába, a fáma szerint az esők és polipok földjére. Remélem, csak a másodikban lesz részem. 🙂
És a nap hőseiről egy újabb lábszelfi – hátha a hízelgéssel elérem, hogy holnap szépen levigyenek innen. 🙂
Végül pedig Szent Jakab apostol, akinek az útján járok. 🙂